Január közepén írtam egy blogbejegyzést arról, hogy felgyorsult világunkban bármikor bekövetkezhet egy olyan esemény, ami gyökeresen felforgathatja az addig stabilnak hitt életünket akár szó szerint is életveszélybe sodorva bennünket. Én ugyan, akkor nem a vírusokra gondoltam, hanem a technikai, technológia, társadalmi változások gyorsaságára, az élet mégis drasztikus módon mutatta meg mennyire fontos ezekről a lehetőségekről beszélni, ezekre a helyzetekre felkészülni. A COVID-19 okozta válsághelyzet számtalan, kegyetlen példán keresztül mutatta meg, milyen sok formában okozhat komoly érzelmi, egészségügyi és egzisztenciális válságot az emberek életében, ha hirtelen változásokkal kell szembenézniük.
Az első hullám elmúlásával, kaptunk pár hónap lélegzetvételnyi szünetet, de a második hullám megérkezésével, újra szembesülni kell ezekkel a problémákkal.
Bár az ország, a gazdaság a tervek szerint nem áll le az első hullámban tapasztaltakhoz hasonlóan, de mivel most nem egy pár hónapos, hanem akár egy közel egy évig is eltartó helyzetre kell számítani, ezért érdemes erre alaposan felkészülni.
Ebben a felkészülésben nyújt segítséget nektek ez az online, 3+ 1 részes tréning. A heti egy alkalommal megjelenő előadásokban teljes egészében áttekintjük a lehetséges válsághelyzeteket, azoknak a személyiségünkre, egészségünkre, anyagi helyzetünkre gyakorolt lehetséges hatásait, valamint részletesen, konkrét példákkal szemléltetve mutatom be, hogy milyen, gyors és hatékony válaszokat adhatunk ezekre a helyzetekre, problémákra ahhoz, hogy lélekben, testben, anyagiakban is megerősödve, az esetleges újabb válsághelyzetekre felkészülten jöhessünk ki ebből a mostani helyzetből.