Azt gondolom, hogy az élet egyszerű, de nagyon nem könnyű. Van egy képletem, amivel egyszerűen le tudom vezetni az életünket meghatározó legfontosabb fejlődési folyamatot:
H + R = ÚH
Ebben a képletben a H, a pillanatnyi helyzetemet jelenti. Az R pedig a reakciómat jelenti, vagyis azt, hogy én hogyan gondolkodom erről a helyzetről és ennek alapján hogyan reagálok rá. Ennek a reakciónak köszönhetően egy új helyzet fog előállni, azaz megkapjuk az ÚH-t. Persze ez attól a pillanattól fogva már csak újra H, egy pillanatnyi helyzet, amire aztán lehetőségünk van újra reagálni. Ez az a folyamat, ami aztán életünk végéig elkísér bennünket.
Ez az Új Helyzet az, amitől a legtöbben félnek. Mivel egy ilyen új helyzet sokak számára egyben bizonytalanságot is jelent, a mi van, ha rosszabb lesz félelem miatt érthető, hogy sokan tartanak is tőle. Mert ha valóban bekövetkezne ez a rossz, akkor ezért önmagukat kellene okolniuk, és ez az a súly, amit a legtöbben nem akarnak, nem mernek a vállukra venni. De ez a félelem a rossz döntéstől egy újabb téves paradigma. Az az igazság, hogy nem tudunk rosszul dönteni és soha nem is döntünk rosszul! Mindig a személyünk fejlettségének, pillanatnyi tudásunknak megfelelő, félelmeink, vágyaink szerinti legjobb döntést hozzuk! Ettől persze utólag még kiderülhet, hogy másként kellett volna döntenünk. De az nem egy rossz döntés volt, ami miatt marcangolni kellene önmagunkat, hanem egy új tapasztalat, ami segítheti a fejlődésünket. Ha ezt a folyamatot megértjük, elfogadjuk, akkor már nem is lesz olyan nehéz megbarátkozni a felelősségvállalással, sokkal bátrabban fogunk dönteni, cselekedni.