A motiváció sokak számára egy lejáratott, majdhogynem elutasított kifejezést jelent. Amikor a motiváció kerül szóba, akkor a legtöbben valamilyen erős célokra, fontos álmokra és annak eléréséhez szükséges erőre gondolnak. Motivációs idézetek, filmek, könyvek kerülnek szóba. Gyakran arról folyik az értekezés, hogy vajon van vagy nincs motivációnk.
Pedig ez a motiváció teljes félreértelmezését jelenti. A motiváció minden pillanatban jelen van az életünkben. Azt szoktam mondani, hogy az álmaink, a céljaink jelentik az életünk motorját, a motiváció pedig a hozzá való üzemanyag.
Ahogy a célok, úgy a motiváció is minden pillanatban jelen van az életünkben. Már az is motiváció kérdése, hogy mikor kelünk fel. A célunk például az, hogy időben beérjünk a munkahelyünkre. Ha fontos, hogy mindezt időben tegyük, akkor kellően motiváltak vagyunk abban, hogy időben felkeljünk és ne lustálkodjunk még picit az ágyban. Ha fontos számunkra az egészséges életmód, akkor abban is eléggé motiváltak vagyunk, hogy megfelelő reggelivel kezdjük a napot, ha ez nem érdekes, akkor lehet elmarad a reggelink és esetleg csak egy kávét iszunk.
Amikor célokról beszélünk, nem csak a nagy és távoli dolgokra kell gondolnunk, hanem az életünk minden pillanatára. Amikor motivációról beszélünk akkor nem csak azt kell alatta érteni, hogy a nagy álmainkat, hogyan érhetjük el, hanem arra, hogy a mindennapokat hogyan éljük. A motiváció nem erős vagy gyenge. A motiváció minden pillanatban jelen van. Gáz vagy fék formájában. A pozitív motiváció előre visz, a negatív pedig akadályoz a cselekvésben. A pozitív motivációt az álmaink a vágyaink a céljaink táplálják, a negatívat, ami visszafog, pedig a félelmeink tartják életben.
Bár a motiváció állandóan jelen van az életünkben, attól még fontos, hogy foglalkozzunk vele. A világ sajnos olyan, hogy alapvetően a negatív hírek, a romboló erők vannak túlsúlyban, ezek állandóan hatnak ránk. Ha nem akarjuk, hogy ezek hatása túl erős legyen, akkor fontos, hogy naponta foglalkozzunk a motivációnkkal, folyamatosan figyelnünk kell rá, hogy ezeket a negatív erőket megszűrjük, ellensúlyozzuk!
Ebben is segít a MINDENNAPI MOTIVÁCIÓ c. könyvem. A könyv nem egy idézetgyűjtemény, hanem gyakorlati tanácsok sokasága ahhoz, hogy boldogabban és sikeresebben élhessük az életünket.